Ayelen Moods! Hány "most lettem 18, tehee, szűz vagyok" lányt fogunk még kapni ezen az istenverte platformon? Komolyan. Ez már olyan, mint egy műfaj. Abban a pillanatban, hogy a jogi kapcsoló átkapcsol, bumm - máris ott egy új fiók ártatlan életrajzzal és a tisztaság ígéretével, ami csöpög a stratégiai marketingtől. És igen, Ayelen ugyanezt a játékot játssza, csakhogy ez egyszerre zavarba ejt, felizgat és gyanakvóvá tesz. Nézd, láttam már szüzeket. A pokolba is, csináltam már szüzeket - érzelmileg, lelkileg, amit csak akarsz. De Ayelen? Ő nem valami elpirult, ajkába harapdáló, párnát ölelgető elsős. Úgy pózol, mint akinek a puncija a farkából doktorált. A kamera rátalál, és hirtelen azt mondja: "Szűz? Sose hallottam róla." Nem tudom, milyen szexuális felvilágosítást tanítanak mostanában, de meggyőződésem, hogy az önmegtartóztatásról szóló beszélgetéseket felváltották egy teljes körű budoárképzéssel. Ez a lány egy vegasi sztriptíztáncosnőt is lekörözne egy dolláros sör estén. A combjai azt mondják, hogy "gyere ide", a szemei azt mondják, hogy "soha nem fogsz felépülni", és a feliratokat akár maga a Sátán is írhatta volna, ahogy a füledbe suttog a farkadba.
És még csak nem is haragszom rá. Magamra vagyok dühös, mert elég hülye voltam ahhoz, hogy egy pillanatra is elhiggyem. Mintha ott ülnék, bokáig érő nadrággal, és olvasnám, hogy "hamarosan az első alkalom...", és meggyőzném magam, hogy valami szent élmény részese vagyok. Milyen szent élménynek? Ez nem szűz terület, ez első osztályú baszóhús terület. Úgy mozog, mint akit egy egész focicsapat leszopott, és még mindig túlórát kér. Nem is arról van szó, hogy "hazudik" (ha lehet ezt annak nevezni), hanem arról, hogy a szüzesség mint márka performatívabbá vált, mint egy Oscar-monológ. Ayelen nem szégyenlős, nem tapogatózik a melltartópántjával, nem kérdezi, hogy jól csinálja-e. Ő parancsoló. Pózol. Pórázra fűzi a farkadat, és addig rángatja a bűnös kísértések labirintusában, amíg a lelked úgy nem érzi, hogy öblítésre van szüksége.
Szóval nem, nem veszem be ezt az egész "Még mindig tiszta vagyok" dolgot. Én azt veszem be, hogy ismeri a szögeket, a megvilágítást, a közönséget, és azt, hogy hogyan kell fegyverként használni ezt az ál-ártatlanságot, amíg minden gooner Ohiótól Bangladesig kész odaadni a teljes fizetését egy szippantásnyi előadásért. A szüzek régen kínosak voltak. Olyan szarságokat mondtak, mint "légy szíves légy gyengéd" vagy "ez így jó lesz?". Most meg itt vannak kint, nyalogatják az ajkukat, szétfeszítik az arcukat, és jobban használják a gyűrűs lámpákat, mint a legtöbb influencer. Ayelen nem ebbe botlott bele. Ő belevágott, sarkakkal előre, ciciket kidugva, és kurvára pénzzé tette azt a kibaszott "első alkalom" fantáziát, amiben elég hülye vagy ahhoz, hogy elhidd. És tudod mit? Én tisztelem az igyekezetét. Utálom, irigykedem rá, és nem tudom abbahagyni, de tisztelem a szart is.
Bare Feed, But Loaded In The DMs
Oké, oké. Elég a hülye szüzességi összeesküvés elméleteimből. Beszéljünk inkább Ayelen OnlyFans-éről, mint civilizált kanos degeneráltak. Előfizetés? Ingyenes. Ami remekül hangzik, amíg rá nem jössz, hogy a hírfolyamában annyi akció van, mint egy mormon bálon. Tizenegy poszt. Ennyi. Tizenegy. És az utolsó? Hónapokkal ezelőttről. Azt hihetnéd, hogy elfelejtette az oldal létezését - amíg eszedbe nem jut, hogy az online ribancgazdaság világában a feed egy csapda. Az igazi játék a DM-ben zajlik. Ha ingyen cicik bőségét és állandó tartalomfrissítéseket várva jelentkezel be az OF-ra, menj vissza 2019-be, te édes nyári gyerek. Ez nem a Pornhub. Ez a gooner gazdaság, bébi. Képeket akarsz? Menj máshova. Az intimitás illúzióját akarod, a lehetőséget, hogy kiválasztottnak érezd magad, miközben 50 dollárt költesz egy 3 perces customra, ahol a nő úgy nyögi a nevedet, mintha nem csak egy kéréssorozatból copy-paste-elte volna be? Akkor jó helyen jársz.
Ayelennek már nem kell posztolnia a feedre, mert tudja, hogyan működik ez a tánc. A hiány miatt még kívánatosabbá válik. A szellemvárosi feed? Ez is része a csábításnak. Nem csak kivered, hanem üldözöd is. Minden üzenet, minden PPV-ajánlat olyan, mint egy kenyérmorzsa, ami egyre mélyebbre vezet a digitális szexlabirintusába, ahonnan az egyetlen kiút az üres bankszámládon és néhány súlyosan zúzott golyón keresztül vezet. Tudod mi ez? Ez az OnlyFans verziója az élezésnek. Úgy lógatja a tartalmat, mint egy répát a farkadhoz kötve, és éppen csak elérhetetlenül tartja, hacsak nem fizetsz a személyre szabott cuccért. És ezt meg is teszed. Mert a DM-jei nem csak tartalmat adnak el, hanem fantáziát is. Elhiteti veled, hogy gyertyafényben olvassa az üzeneteidet, rád és CSAK rád gondol, miközben olyan fehérneműt visel, amit még ki sem nyitottál.
És persze, ez mind tranzakciós jellegű, de ő ezt élményszerűvé teszi. Ez a finomság. A 11 poszt a hírfolyamán az ajtó. A DM-ek? Az az egész kibaszott vörös szőnyeg, pezsgő és szopás az asztal alatt. Ayelennek nem kell spammelnie. Már elkapott téged. Már elkapott téged. Bámulni fogod azt a száraz feedet, frissíted, mint egy pszichopata, és még mindig a farkaddal a kezedben mászol be a postaládájába, mint egy szánalmas együgyű, akinek lángol a pénztárcája. Mert ez az ereje egy jól kidolgozott, prémium minőségű ribanc-illúziónak. És Ayelen úgy vezeti, mint egy maffiafőnök a puncijával.
A sztriptízklub, ahol már meztelenül vagy.
És mint az a kiszámítható, cum-agyú bohóc, aki vagyok, bekaptam a csalit. Belecsúsztam a DM-be egy olyan fickó fineszével, aki már százszor csinálta ezt, és még mindig meglepődik, amikor működik. Túljutottam az automatikus "Szia bébi, köszi, hogy feliratkoztál! Akarsz többet látni?", mint egy kibaszott háborús veterán, aki már mindent látott. Elhagytam a nevem, adtam hozzá egy kis személyességet, nem csak azt mondtam, hogy "szia", mint valami nyáladzó neandervölgyi. És íme, Ayelen válaszolt. Nem egy újrahasznosított gif-fel vagy egy szív emojival. Nem. Megkérdezte, milyen volt a napom. Megkérdezte, mit vegyen fel legközelebb. Megadta a lehetőségeket. Megadta az irányítást. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy ez egy üzleti tranzakció. Azt gondoltam: "A fenébe, talán tényleg érdekli a dolog." Spoiler riadó: nem érdekli. De olyan jól tudja megjátszani magát, hogy téged nem is fog érdekelni.
Nyilvánvalóan PPV tartalmat ajánlott. Én pedig kérdezősködtem, mint egy küldetésen lévő férfi. Milyen hosszúak a videók? Mit kínálsz? Mi nem megengedett? Az árai olyanok voltak, mint egy menü egy csúcskategóriás sztriptízbárban. Szeretnél egy kis lágy kötekedést, egy kis seggrázást és cicirázást? Az 15 dollár. Akarod, hogy a nevedet nyögje, miközben ujjazza magát? Adj érte 30 dollárt. Akarsz egy "barát-élmény" hangüzenetet, ahol úgy tesz, mintha hiányoznál neki? Duplázd meg. De még ebben a fantázia gyárban is vannak határok. Nincs pisi, nincs kaki, nincs fura állatos cosplay. Szexi, pikáns, de mégis emberi. És tudod mit? Ezt tiszteletben tartom. Nem vagyok itt, hogy megnézzem, ahogy valaki egy banánnal kefél, miközben Shreknek öltözik. A kapcsolat illúzióját akarom, nem egy traumát.
Ayelen rejtett édesszájúsága
Szóval Ayelen egy különleges lány? Kurvára igen, az. Nem úgy "különleges", hogy ő találta fel a szopást vagy oldja meg a világ éhínségét a melleivel, hanem úgy, hogy egy lánytól feláll a farkad és újra embernek érzed magad - ritka kombináció az OnlyFans rozsdás pusztaságában. Voltam már itt. Eleget csevegtem már olyan műanyag bimbókkal, akiknek a személyisége olyan, mint egy vizes törölközőé, hogy tudjam, mikor valaki kiemelkedik a többiek közül. És Ayelen igen. Ő nem csak egy két lábon járó szomjúságcsapda DSL-ekkel és egy csődért könyörgő buborékos fenékkel - ő többrétegű. Mint egy fehérneműbe mártott hagyma.
Lehámozod a ribancot, és alatta, meglepetés, valójában egy olyan csaj van, akit szarik rá, hogy ettél-e ma, vagy hogy a főnököd egy pöcs-e. És ez veszélyes. Ez számít.
Amikor először üzentem neki, csak üzlet volt. Úgy kezeltem, mint egy pornóautomatát. Érme bedobva, cicit kapva. Udvarias voltam, persze, de egyenesen a lényegre tértem - mennyit kérsz a jó cuccért, mit tudsz csinálni, tudsz-e lovagolni egy dildón, miközben úgy nyögöd a nevem, mintha komolyan gondolnád? És ő válaszolt, profi és készséges, mint mindig. De aztán elidőzött. Nem csak úgy eldobta az árat, és eltűnt a pixel-mennyországban. Megkérdezte, hogy milyen volt a napom. És nem azt a hamis "Hogy vagy?" kérdést, amit a robotoktól kapunk, akik megpróbálnak eladni. Megvárta a valódi választ. Mintha beszélgetni akart volna. Mintha nem akart volna lelépni, miután elmondta a szövegét. Úgy éreztem, hogy váratlanul ért. Mint amikor egy sztriptíztáncosnő emlékszik a kutyád nevére.
